Megnyílt egy új világ

Immár negyedik éve, hogy az Országos Református Cigánymisszió szervezésében háromnapos tanulmányúton vettek részt a Károli Gáspár Református Egyetem negyedéves teológus-lelkész szakos hallgatói. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőkeresztúrt, Vajdácskát, Tiszakarádot, Sátoraljaújhelyt, Vilmányt és Göncruszkát érintő utunk során megismerhettünk helyi cigánymissziós modelleket és a szolgálat kihívásait, hátrányos helyzetű gyerekek előrejutását célzó programokat, illetve a Biztos Kezdet Gyermekházak működését is.

Leendő lelkészek és lelkésznők kis csoportja kíváncsian vágott neki az észak-magyarországi túrának a Zsinati Hivatal épülete elől szerda reggel – már-már hagyománynak lehet nevezni az őszi cigánymissziós tanulmányutakat, ahol a hallgatók betekintést nyerhetnek cigány közösségek életébe, sorsokat, életutakat ismerhetnek meg, és némi muníciót kaphatnak jövendő szolgálatukhoz. A KRE részéről ezúttal is Bölcsföldi András, a Hittudományi Kar spirituálisa, illetve Siba Balázs egyetemi docens kísérte el őket az útra, Dani Eszter missziói irodavezető és Tóth Anita országos cigánymissziós referens társaságában.

A hetedik félév némileg eltér a többitől a budapesti református teológián, hiszen itt a hallgatók társadalmi szolgálatokba kapcsolódhatnak be hosszabb-rövidebb ideig (pl. kórházmisszió, börtönmisszió, hajléktalanmisszió, iszákosmentő misszió). Ennek része volt ez a néhány nap is, melyen végig szívmelengető őszi napsütés és megható találkozások sora kísért végig minket.

Ha Miskolc felé tartva lehajtunk az M3-as autópályáról, szinte azonnal egy kedves kis településen, Hejőkeresztúron találjuk magunkat. Látogatásunk célja nem véletlen: itt található az országos média által csak „csodaiskolának” nevezett alapfokú intézmény, amely a Stanfordi Egyetem által kidolgozott, úgynevezett Komplex Instrukciós Programot vette át 18 évvel ezelőtt, alkalmazta a magyar viszonyokra, és fejlesztette tökélyre. A gyakorlat lényege ott van a kisdiákok szeme előtt: „Közülünk senki sem olyan okos, mint mi együttesen” – áll az egyik táblán, és valóban, a hangsúly itt nem a jobb képességűek előnybe hozásán, de még nem is a hátránykompenzáláson van. A tanulók az órák egy részét csoportmunkával töltik, szerepeket töltenek be a feladatmegosztásban, így mindenkinek van lehetősége arra, hogy tudása legjavát nyújtsa. Annak is, aki egyénileg meg sem állna a „csupa ötösig”, és annak is, aki számára nehézkes az előrejutás.

Mi egy matematikaórát nézhettünk végig, ahol a gyerekek 4-5 fős csoportokban dolgozhattak együtt algebrai feladványok megoldásában. „Alapvetően egy státuszemelő módszerről van szó, amely megmutatja, hogy mindenki jó valamiben” – mondta a IV. Béla Általános Iskola igazgatóhelyettese. „Azt viszont fontosnak tartom kiemelni, hogy nem cigányprogramról van szó, és nem is a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása a cél. Az már inkább, hogy az óráink ne csak frontálisak legyenek, hanem olyan készségeket adjunk át nekik, melyeket később is használni tudnak. Szociális helyzeten nem tudunk változtatni, hiszen nem ér messzire a kezünk, viszont élhető oktatás megvalósításán dolgozunk” – tette hozzá.

Mielőtt továbbindultunk volna, Hejőkeresztúr lelkésze, aki nap mint nap maga is – többek között – cigány gyermekeket oktat hittanra, nagyon fontos útravalót kötött a hallgatók talpára: „A misszió olyan ága ez, ahol nem szabad azt mondani a huszonegyedik pofon után, hogy a huszonkettediket nem kérem – mert lehet éppen akkor érik be a szolgálatunk” – mondta Pethő Dénes.

Az iskolát magunk mögött hagyva beléptünk a Bodrogköz eldugott világába, ahol a Szentlélek csodálatos munkát végez a cigány emberek között. Choi Youg lelkipásztor és felesége dél-koreai támogatással vetette el az alapjait a helyi roma gyülekezeteknek, Szabó Dani bácsival egyetemben, akik hol közösen, hol pedig a helyi református lelkésszel karöltve végzik szolgálatukat. Először Vajdácskára vezetett az utunk, ahol rögvest egy istentiszteleti alkalom kellős közepébe csöppentünk bele.

A hallgatók számára merőben új élményt jelentett, hogy cigányok és nem cigányok, kicsik és nagyok együtt dicsőítik az Urat, együtt mondják el az Apostoli Hitvallást, együtt figyelnek Isten igéjére és a tanításra egyaránt. Bihariné Tar Zsuzsanna lelkésznő Zákeus története alapján világított rá arra, hogy mindegy, milyen nagy teher nyomja a lelkünket, Jézus ránk kíváncsi, és csak arra vár, hogy behívjuk őt a szobánkba.

A cigánymissziós alkalmak gyakori velejárói a bizonyságtételek, ezúttal pedig egyik hallgatónk, Szabó Ráchel vállalkozott arra, hogy életének egy igen személyes történetét ossza meg velünk. Megindító gondolatait kötetlen beszélgetés követte, ahol a gyülekezet tagjai röviden meséltek életükről, hitbéli megtapasztalásról és küzdelmeikről – segítve ezzel a teológusjelölteknek eligazodni a vidéki Magyarország és a cigányság helyzetében.

Mire beesteledett, néhányan fáradtan dőltünk volna le ágyainkba Széphalomban, előtte azonban még egy izgalmas beszélgetés várt ránk: Szabó László sátoraljaújhelyi piarista szerzetes több fronton is szolgál romák között, és szívesen osztotta meg tapasztalatait a lelkes hallgatósággal.

Másnap korán reggel Tiszakarádra vettük az irányt, ahol a falu polgármestere és alpolgármestere fogadott minket, és mesélt a zsákfalu történetéről, jelenlegi helyzetéről. Ezt követően a református gyülekezet lelkésze állt a csapat élére, és vezette a társaságot a mozgalmas piacon keresztül a helyi idősek klubjáig, ahol egy finom palacsinta mellett adódott lehetőség beszélgetésre és közös elcsendesedésre.

Néhány méterrel arrébb a Sánta Erzsébet Általános Iskola várt minket, ahol megtekinthettük, milyen hittanórát tartani egy alacsony létszámú osztályban, szinte csak cigány gyerekek között. A hallgatók azonban nem csak megfigyelőkként, hanem aktívan részt vettek az órán, ugyanis mindenki egy-egy tanuló mellé szegődött segítőnek, közös feladatmegoldásra.

A szünetben tovább folytatódott a csevegés, immár az iskolaudvaron: talán nem meglepő, hogy kicsik és nagyok egyszerre rohanták le a „tanárbácsikat” és „tanárnéniket”, megtudni tőlük, honnan jöttek, mit csinálnak – de még néhány szelfi is belefért a rövid időbe. Sztojka Szabina, a cigánymisszió hosszú évek óta aktív munkatársa szintén ezt az évfolyamot erősíti a teológián, és a néhány nap egyik fénypontjának nevezte ezeket a pillanatokat. „Ez az út olyan, mint ha az életem két része összeérne: jó volt látni, hogy a társaim hamar megtalálták a közös hangot a gyerekekkel.” – mondta.

Itt, az iskola udvarán futottunk bele Budai Viktorba, a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium egykori tagjába, aki külföldről költözött haza nemrég családjával, és szeptembertől testnevelés-biológia szakos tanárként dolgozik az intézményben.

Isten útjai kifürkészhetetlenek, Viktor pedig örömmel szakított ránk fél órát, hogy meséljen arról, milyen romaként roma gyerekeket tanítani és példát mutatni nekik, egy olyan halmozottan hátrányos helyzetű településen, mint Tiszakarád. „Első órán megkérdezték tőlem: hogy szólítsuk magát, tesó, vagy tanár úr?” – emlékezett Viktor. „Úgy érzem, már másfél hónap után a mély vízben vagyok, de nem bánom – álmom volt, hogy olyan helyen segíthessek, ahol valóban szükség van rá.”

Nem csak ő viseli szívén romaként a helyi cigány közösség sorsát: februárban örömünkre szolgált, hogy a Házasság Hete alkalmából bemutathattuk a tiszakarádi gyülekezet presbiterét, Zsiga Zsoltot és feleségét, Erikát, most pedig ismét ők láttak vendégül minket. Erika felvázolta nekünk a Biztos Kezdet Gyerekház működését, amely a hétköznapokban is gyerekzsivajtól hangos, most viszont egy családi nap keretében a szokásosnál is több apróság szaladgált körülöttünk.

Akárcsak az ország más részein, a gyerekházak 0 és 3 éves kor közötti gyermekeket és édesanyákat várnak, ahol nem csak hasznosan tölthetik el az időt, de tanulhatnak, kimoshatják a ruháikat, valamint hitükben is megerősödhetnek. Több hallgató tetszését ez a modell nyerte el leginkább, hiszen még mindig falvak százaiban okoz gondot az anyák magára hagyottsága, és az alapvető higiéniai ismeretek hiánya – sajnos többnyire fiatal, roma nők esetében.

Zsolt a tiszakarádi lelki életről mesélt: a faluban az az érdekes helyzet állt elő, hogy sokan egyszerre járnak a cigánymissziós és templomi alkalmakra, a kettő pedig nagyszerűen kiegészíti egymást. „A település lakosságának nagyjából 70%-a roma, amely körülbelül 1700-főt jelent. Rengeteg imára van szükségünk, hogy minél több testvérünk rátaláljon Isten útjára” – fogalmazott Zsolt.

Akárcsak előző nap, ismét délután öt órára vártak minket istentiszteletre – ezúttal Sátoraljaújhelyre. A missziós ház imatermében éppen elégnek bizonyultak a padok a gyülekezet számára, de nem minden hallgató ült le rájuk: zenész hiányában hárman is beálltak a szintetizátor, a gitár és a cajon mellé, az estét pedig Oszlács Endre bizonyságtétele tette meghittebbé. Tóth Tamás lelkipásztor Ruth és Naomi történetét mesélte el, az igemagyarázatot követően pedig a gyakorlatban alkalmazható cigánymissziós módszereket hallhattunk a közösség gondnokától. Attól a férfitól, aki korábban hetente kipakolt a saját szobájából, hogy legyen helye az istentiszteleteknek.

„Mindenképp fel kell venni a kapcsolatot egy istenfélő családdal – egy lelkipásztor szerintem le tudja szűrni, hogy az-e valaki, akinek mondja magát, vagy sem” – mondta.

„Fontos a folyamatos beszélgetés, kapcsolattartás, így lehet közelebb kerülni például a szomszédhoz, aztán így tovább. Ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni, de lényeges ahhoz, hogy a végén minél több emberhez jussunk el. Persze el lehet menni a cigánytelepre, és kikiabálni, hogy ’gyertek gyülekezetbe!’, de nem valószínű, hogy működni fog. Inkább legyünk tízen, de ők maradjanak is velünk, mintsem kétszázan, akik közül ki tudja, mennyit mentünk meg valójában?”

Az intenzív második nap végén jól esett a pihenés, így fel tudtunk készülni a pénteki folytatásra: nyugatnak vettük az irányt, az első magyar nyelvű bibliafordítás helyszínével, Vizsoly-jal szomszédos falvakba, Vilmányra és Göncruszkára. A települések a Sohajda-házaspár szolgálata alá tartoznak, Vilmányon Zsuzsanna mesélt nekünk a 2013-ban kialakított, a tiszakarádihoz hasonló gyakorlatot követő gyermekházról. Itt több jelenlévő anyuka is boldogan újságolta, hogy neki és gyermekei számára mekkora jelentőségű az intézmény, hiszen sokan egyedülálló anyák, akik néha még a család segítségére sem számíthatnak.

Előfordult például, hogy valaki egy nap mosolyogva mutatta, milyen szép új cipőt vásárolt a kisfiának, másnap azonban már nem volt a lábán, mert az apa eladta azt, és kábítószert vett az árából. „Ezek az anyák hősök” – mondta Zsuzsanna. „Viszont ahhoz, hogy ide jöjjenek, először nekünk kell bemennünk hozzájuk” – fogalmazta meg ismét a személyes számontartás fontosságát.

Természetesen nem hagyhattuk ki Göncruszka két egyedülálló intézményét, a Talentum Református Óvodát és Általános Iskolát, ahol a gyerekek gyönyörű, barátságos és biztonságos környezetben adhatják át magukat a játéknak és a tanulásnak – az itt folyó munkáról már Sohajda Levente lelkipásztor mesélt. Vezetésével megtekintettük az országban is egyedülálló Református Méhészetet, melynek bevételéből az említett intézmények infrastruktúráját sikerül évről évre bővíteni. A nap zárásaként, néhány méterrel arrébb egy építés alatt álló szociális étterembe kukkanthattunk be, amelyben várhatóan jövő nyártól indul be a közétkeztetés, helyi alapanyagok felhasználásával.

Noha ezen a tanulmányúton a cigányság életének és a cigánymissziónak egy nagyon apró szeletébe tekinthettek bele a hallgatók – legyen szó iskolákról, gyülekezetekről, biztos kezdet gyerekházakról és emberek annyiféle, mégis ezer szálon összekapcsolódó életéről –, remek érzés volt megtapasztalni, hogy többekben elindult valami, még ha mustármagnyi is az a dolog.

„A csapatot kissé érzékenyebbé akartuk tenni azon a téren, hogy a cigányság ügye nem küszöb alatti kérdés, hanem észre kell venni őket, bárhová kerüljenek is” – fogalmazott Siba Balázs. Hogy ez sikerült-e, tanúskodjon néhány gondolat a tanulmányútról, a hallgatóktól:

„Úgy látom, ebben rejlik az igazi, evangéliumi misszió, megfogni a nincsteleneket, a pásztor nélküli juhokat. Jó látni, hogy vannak olyan emberek, akik szerint ma Jézus hozzájuk is ugyanúgy odafordulna.”

„Nagyon érdekes volt, hogy hogyan szólítsuk meg őket, hiszen később bekerülhetek egy olyan gyülekezetbe, amelyhez közel nagy cigány közösség él.”

„Örültem, amikor cigány emberekkel beszélgethettünk, sőt, még egy kicsit keveselltem is az erre fordított időt.”

„Az egész egyház gyógyulására alkalmazhatóak lennének az itteni elvek.”

„Arra tanított minket ez a néhány nap, hogy ne halat adjunk, hanem tanítsunk meg halászni”

„Rájöttem, hogy mennyire nem ismerem az országot”

„Nem szabad elvárni a cigányoktól, hogy mássá váljanak, mint amik, hiszen tőlünk sem várják el ezt. El kell fogadni a másik kultúráját, közeledni kell egymáshoz, a két buboréknak pedig egyszer lehet egy közös halmaza, ahol mindkét fél tud egy kicsit alkalmazkodni a másikhoz.”

 „Nagyon megérintett a Biztos Kezdet Házak működése – nagyon jó látni, hogy a sokszor reménytelen helyzetben lévő anyák után nyúlnak és keresik őket.”

„Örültem, hogy nyitottnak bizonyultak a szolgálatunkra, hogy szomjaznak Isten igéjére, és mindent megtesznek azért, hogy hitüket gyülekezetekben éljék meg.”

„Új világ nyílt ki előttem. Érzékenyítő jelleggel tekintek vissza az útra, mely alatt megbizonyosodtam arról, hogy nincs lehetetlen feladat, csak tehetetlen ember.”

Szerintem megkaptuk a választ.

Szöveg és fotók: Dezső Attila