Jelenlegi és jövőbeli roma teológushallgatók az evangelizációról

Az Országos Református Cigánymisszió munkatársa, a RefoRom oszlopos tagja és a Baptista Teológiai Akadémia harmadéves szociális lelkigondozó szakos hallgatója, Gáspár Barbara, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem teológus-lelkészi képzésére készülő Bandor Árpád fejtette ki véleményét arról, hogy hogyan kell közelebb kerülni az emberek szívéhez.

Alázattal, hittel, szerelemmel

Mivel a bodrogközi Tiszakarádon kevés a munka, és zsákfalu lévén átmenő forgalom sem létezik, azt is hihetnénk, hogy a világ végén járunk. Az utcák azonban rendezettek, mindenki teszi a dolgát, a nem romák pedig harmonikus viszonyt ápolnak a többségben lévő romákkal. Ennek tökéletes lenyomata Zsiga Zsolt, és felesége, Erika élete: Zsolt a helyi református gyülekezet egyetlen cigány presbitereként szolgál, kedvese pedig az első roma fiatal volt, aki lekonfirmált a faluban.

Házasságkötés 25 év együttélés után

A 2018-as Házasság hete alkalmából becskedi Bandor Aladárral, és feleségével, Bandorné Gulyás Margittal beszélgettünk.

Ásványgyűjtés és cigánymisszió - Interjú Lovász Mártonnal, a WISZ lelkészével

Januártól új lelkészt köszönthettek a Wáli István Református Cigány Szakkollégium hallgatói és munkatársai.

Cél a romák egészségi állapotának javítása

Interjú Váradi Zsuzsannával, a WISZ alumnijával.

„Nem kell megváltozni ahhoz, hogy az ember cigányként is Isten képmása legyen”

Interjú Sztojka Szabinával, a KRE Atlantában tanuló ösztöndíjas teológushallgatójával.

Józsefváros története újrafogalmazva

A Népszínház utcáról nem a városnézés jut elsőre eszünkbe, pedig már több mint négy éve és egyre nagyobb sikerrel működik az Uccu alapítvány alternatív városnézése a nyolcadik kerületben.

Felzárkózásbarát szakkollégiumok

Együtt a hitben jövőt építünk.

Egy cseppnyi segítség a damaszkuszi úton

Új cigánymissziós projekt indult a Tiszántúlon.

Nagy szavak helyett helyi megoldások

Cigánymissziós konferencia Abaújváron

„A legfontosabb, hogy komolyan vegyék őket”

Tiba Zsolttal beszélgettünk.

Dilemmák és megoldások

A protestáns cigánymissziós szakmai konferencia összefoglalója.

Lépésről lépésre, lélektől lélekig Bódvaszilason

A gyülekezet nyílt napján jártunk.

Józsefvárosban is csak az evangélium kínál valódi változást

Lakó Istvánnal beszélgettünk.

Hiánypótló, személyre szabott

A pilisvörösvári református gyülekezet Fecskefészek Tanodájáak nyílt napon jártunk.

A fő elvárás a nyitottság

Egyre több a református tanoda Magyarországon

A bagaméri cserépkályha tüze mellett (VIDEÓVAL!)

Rézműves Elemér és felesége, Piroska harmincöt éve házasok.

Kölcsönös megajándékozottság

Kabai Virággal, a Kecskeméti Református Egyházközség főállású diakónusával beszélgettünk..

„Ha megijedünk egy alumíniumkannától a hittanórán, akkor nagy baj van”

Szontagh Pál-interjú.

Mindannyian egyenlőként állunk Krisztus előtt

Jónás Zsolt a Cigánypasztorációs Műhelyben