Virtuálisan is Együtt-egymásért

Együtt-egymásért gyülekezetei közösségfejlesztő munkatársképzésünk novemberi hétvégéje online formában zajlott: a csaknem harminc résztvevő Zoomon keresztül kapcsolódott be az oktatásba.

Ballagók és új belépők – Elindult Együtt-egymásért képzésünk harmadik tanéve

A koronavírus miatt veszélyhelyzet felborította az előző tanév menetrendjét, így a képzést először kezdők búcsújára csak most került sor, miközben új belépőkkel gazdagodott programunk a kunhegyesi Siloám Gyógyászati és Konferencia Központban.

Testvéri közösségben – Együtt-egymásért családi nap Bodaszőlőn

Augusztus utolsó napján meghitt családi napra került sor a Debrecen melletti Bodaszőlőn, Együtt-egymásért gyülekezeti közösségfejlesztő munkatársképzésünk helyi résztvevője, Lakatos Krisztián vezetésével, és tucatnyi önkéntes együttműködésével.

Isten dicsőítése a Duna közepén – Együtt-egymásért hétvége Budapesten

Az Országos Református Cigánymisszió gyülekezeti közösségfejlesztő munkatársképzésének két tavaszi alkalmát csak online tudtuk megtartani a koronavírus miatti veszélyhelyzet miatt, így felüdítő volt a találkozás egy aktív kikapcsolódásra szánt hétvégén, a fővárosban, július 31. és augusztus 2. között.

Só és világosság - Krisztus keresztjénél

A karanténban töltött hónapok után felemelő volt ismét testvéri közösségben lenni egymással, ezúttal a hencidai közösségi házban. A falu református gyülekezete és az Együtt-egymásért programunk résztvevői ugyanis evangelizációs családi napra hívogatták a település apraját-nagyját.

Jelentkezz cigánymissziós gyülekezeti közösségfejlesztő munkatársképzésünkre!

Segítséget keresel a gyülekezeti munkához? Közösséget akarsz szervezni, de nem tudod, hogyan kezdd el? Szeretnél tenni a bensőséges emberi kapcsolatokért?

Emberhalászok a konyári gyülekezetben

A Cigánymisszió Együtt-egymásért programja keretében útrabocsátó istentiszteletre került sor a hajdú-bihari Konyár református gyülekezetében, ahol a közösség lelkipásztora áldáskívánással küldte szolgálatba munkatársait.

Együtt-egymásért - Útrabocsátó istentisztelet Konyáron

Fotók: Dezső Attila

Útrabocsátó istentiszteletek az Együtt-egymásért képzés részeként Újlétán és Pocsajon

A Cigánymisszió gyülekezeti közösségfejlesztő képzésének részét képezik a a helyi résztvevőkre áldást kérő alkalmak.

Együtt-egymásért 2020.01.17-19.

Fotók: Fitos Renáta, Dezső Attila

2020 első Együtt-egymásért képzési hétvégéjét szervezte a Cigánymisszió Berekfürdőn

A Megbékélés Házában folytatódott gyülekezeti közösségfejlesztő munkatársképzésünk.

Videó: Miről szól a Cigánymisszió Együtt-egymásért képzése? - 1. rész

A videóban megszólal Dani Eszter, a Zsinati Missziói Iroda vezetője, valamint a képzés néhány résztvevője: Lakatos Krisztián, Porcsné Berecz Anita, Simon Antalné, Soósné Molnár Martina, Gyirgyó Dénes, Gyirgyóné Sajó Tímea és Balogh Gyuláné.

Új évfolyammal folytatódott az Együtt-egymásért közösségfejlesztő képzésünk

A mögöttünk hagyott tanévet követően az első évfolyam résztvevői programokat szerveztek a saját közösségeikben, az új résztvevők pedig máris belevetették magukat a kihívásokba – gyülekezeti...

Együtt-egymásért Családi délután a kárpátaljai Szernyén

Évről évre népes csapat érkezik Kárpátaljáról konferenciáinkra és imanapjainkra, most azonban a szernyei cigány iskola udvara telt meg csaknem háromszáz fővel az Együtt Egymásért projekt keretein belül.

Együtt-egymásért Családi nap Bodaszőlőn

Az Országos Református Cigánymisszió Együtt Egymásért projektjének résztvevői családi nap keretében találkoztak a Hajdú-Bihar megyei Bodaszőlőn.

Megerősíteni a peremen szolgálókat

Az Együtt Egymásért program részleteiről Dani Esztert, a Zsinati Missziói Iroda vezetőjét kérdezte a Reformátusok Lapja.

Közösségfejlesztő gyülekezeti munkatársképzést szervez a Cigánymisszió

Ősztől újabb csoporttal indul a Cigánymisszió Együtt Egymásért (EFOP 1.3.7-17-2017-00165) képzése, melyre gyülekezetek roma és nem roma tagjainak jelentkezését várjuk.

Berekfürdőn folytatódott a Cigánymisszió közösségfejlesztő munkatársképzése

Az Együtt Egymásért (EFOP 1.3.7-17-2017-00165) képzés ötödik alkalmát szervezték munkatársaink Berekfürdőn.

Szociális munka és pedagógus szakos hallgatók előtt mutatkozott be az Együtt-egymásért (EFOP 1.3.7 - 17-2017-00165) projekt

Kalla Lilla Eszter projektvezető tartott előadást a Cigánymisszió közösségfejlesztő képzéséről.

Berekfürdőn folytatódott a Cigánymisszió Együtt-egymásért képzése

Közösségfejlesztő képzésünk negyedik alkalma.