Jelentkezz a Snétberger Zenei Tehetség Központba!

A Snétberger Zenei Tehetség Központ folyamatosan kutat olyan hangszeren játszó 12 és 22 év közötti fiatalok után, akik hátrányos helyzetük miatt a képességeiktől messze elmaradó oktatásban részesülnek.

A Központ jelenleg a jövő nyáron induló 10. évfolyamába keres zeneileg tehetséges, hátrányos helyzetű, 12-22 éves fiatalokat, akik lehetőséget kapnak arra, hogy jazz és klasszikus zenei tanulmányokat folytassanak a Központ diákjaként. A képzés az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően - beleértve az utazást és ellátást is - teljesen ingyenes.



Az alapító-névadó Snétberger Ferenc gitárművész vezetésével működő programban elismert művészek és kiváló mentorok dolgoznak azon, hogy a diákok a tárgyi tudás mellé reális pályaképet, jó önismeretet és elérhető célokat kapjanak. Ezen túlmenően évente átlagosan százórányi fellépésben vállal közreműködést a Snétberger Alapítvány, lényeges tapasztalatszerzési lehetőséget teremtve ezzel a fiatal tehetségek számára.

A Snétberger Központ diákjait számos koncerten lehet hallani. Minden évfolyam nagy zárókoncerttel ér véget egy neves budapesti koncertteremben. Tavaly a Vigadóban léptek fel. De muzsikáltak a fiatalok a Művészetek Völgyében, a Bazilikában, az Ördögkatlan Fesztiválon vagy a Szigeten is, továbbá egyre több külföldi fellépési lehetőséget is kap a Központ.

Tavaly tavasszal Madridban a királyi család előtt zenélhettek, de jártak Portugáliában a Terras sem Sombra fesztiválon és meghívást kaptak a stockholmi, strasbourgi és washingtoni Magyar Nagykövetségtől is. 2017-ben a Brüsszelben megrendezett Roma Platformra is meghívást kapott a Központ, ahol több mint 250 résztvevő, magas rangú politikusok, európai intézmények és nemzetközi szervezetek képviselői, roma és pro-roma szervezetek valamint az akadémia területéről érkező résztvevők számára adtak áttekintést a Központ működéséről és komplex programjáról. A hallgatóság betekintést nyert az oktatásból a munkaerőpiacra történő átmenet egy igen specifikus szegmensébe: miként járul hozzá a világszínvonalú és személyre szabott zenei képzés és egyéni mentorálás a roma fiatalok munkaerő-piaci integrációjához.

Az évi 100 órányi koncert adta fellépési lehetőség nemcsak azért fontos a fiatalok számára, mert a színpadon való szereplésben is komoly gyakorlatra tehetnek így szert – sokszor neves művészek kíséretében, hanem azért is, mert ezúton is bemutathatják tudásokat és autentikus és hiteles módon képviselhetik a Központ mottóját, hogy „a zene felemel”.

A program sikerességét igazolja az is, hogy évről-évre számos diák tesz sikeres felvételi vizsgát valamely zenei szakközépiskolába vagy szakgimnáziumba. Több diák jutott be a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, sőt külföldi intézménybe is. 2017-ben a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek programjába egy diák, a Zeneakadémia egyetemi képzésére három diák nyert felvételt. Egy pedig Bernben tanul tovább. Második alkalommal küldhettek diákokat Berlinbe is egy-egy hónapos tanulmányi útra a Collegium Hungaricum támogatásával.

A programra történő jelentkezés a https://www.snetbergercenter.org/hu/Legyel-a-diakunk oldalon lehetséges!