Kicsiket és nagyokat is vár a halasi cigánymisszió

A nyár folyamán újraindult a Kiskunhalasi Református Gyülekezetben a cigány gyermekeket támogató HEKS-pályázat megvalósítása. Az alábbiakban Baloghné Oravetz Anett projektvezető beszámolóját adjuk közre az elmúlt négy hónap eseményeiről, valamint a halasi tervekről.

Iskolakezdő tábort tartottunk augusztus elején

A Központi Református Általános Iskolába jelentkező 9 cigány gyermekből 8 gyermek vett részt ebben a táborban, Tuska Anna pedagógus, hittanoktató, Mészáros Zsuzsa  és Rostás Szilvia cigány származású pedagógiai asszisztensek vezetésével. A tábort az iskola épületében szerveztük meg, hogy ezzel is segítsük a gyerekeket, hiszen már az iskolakezdés előtt megismerkedhettek az épülettel, annak helyiségeivel. A tábor célja az volt, hogy felkészítse a gyermekeket az iskolakezdésre, az első hónapok nehézségeinek leküzdésére. A tábor elérte a célját, a gyermekek könnyebben kezdhették meg a tanévet, sőt barátságok is kötődtek közöttük.

Tanszerekkel, ruhaadományokkal segítjük a családokat

Sajnos sok kiskunhalasi család elszomorító körülmények között él, a családlátogatások viszont alkalmat teremtettek arra, hogy felmérjük szükségeiket. Lehetőségünk volt figyelmükbe ajánlani a gyerekek fejlődését segítő tanodai foglalkozásokat, segíteni tudtunk a tanszervásárlásban is. Az ügy mellé a gyülekezet is odaállt, sőt voltak olyan családok, akik kész tanszercsomagokat adtak adományba.

Sokan éreznek felelősséget a családok felé, már a téli időszak előtt is tudtunk adni meleg ruhákat, bakancsokat, csizmákat a gyermekeknek. A Szilády Áron Református Gimnáziumtól pedig nyár elején 20 iskolai széket kaptunk adományba, amire nagy szükség is volt a bibliaórákon.

Mindig nagy dilemma, hogyan lehet jól kiosztani a beérkezett adományokat. Ez jelenleg a gyermek bibliaórai foglalkozások után történik, és méret alapján, személyesen adjuk oda a gyermekeknek a ruhadarabokat. Másrészt egyik gyülekezeti tagunk szívesen segít az adományok helyszínre szállításában, amiben eddig nem volt segítségünk.

Megnőtt a  bibliai gyermekfoglalkozásokon résztvevők létszáma

Fontos szolgálatot végez Kocsis Melinda, cigány származású gyülekezet tagunk és Balogh Róbert lelkipásztor, akik hetente két alkalommal járnak a Polgár utcára (ezen a környéken sok szegény roma család lakik), gyermek és felnőtt bibliaórai alkalmakat tartani. A gyermekek a legtöbb esetben éhesen érkeznek az alkalomra, ezért fontosnak tartottuk, hogy a lelki táplálék mellett testi táplálékot is kaphassanak. Melinda lelkiismeretesen bevásárol, és szendvicseket is készít, és egyre határozottabban vezeti a gyermek-bibliaórákat is. 6-8 fővel indult a gyermek bibliaóra, jelenleg már 18-20 óvodás, általános iskolás korú gyermek vesz részt rendszeresen. Egy-egy bibliai történetet közösen felolvasnak, értelmezik, majd kiszíneznek a kapott képeket, végül a Mi Atyánk közös elmondásával zárul az alkalom. Jó látni, hogy a gyerekek nyitottak az evangéliumra, vannak kérdéseik, és szívesen, önként jönnek a bibliaórákra.

Felnőtt alkalmakat is tartunk a gyülekezetben

Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a gyerekek kapjanak igei tanítást, ezért már két éve felnőtt bibliaórát is tart Balogh Róbert lelkipásztor. Öröm látni azt, hogy a bibliaórai közösségből olyan elkötelezett testvérek kerültek már ki, akik rendszeres szolgálatot vállalnak a gyülekezetben. A bibliaórai létszám növekedése érdekében a helyszínt nemrég áthelyeztük a Polgár utcára, hogy az ott élőknek ne legyen akadály a templom és a lakóhelyük közötti távolság, amit gyalog, téli időszakban sötétben kellene megtenniük. Jelenleg az egyik család konyhájában, 8-10 fő részvételével tarjuk a felnőtt bibliaórát. Az új tagok is szívesen járnak. Reménységünk van arra, hogy Isten Lelkének munkája által újabb megtérőkkel bővül a közösségünk.

Tanodánkba szeretnek jönni az iskolások

A Tanoda szombat délelőttönként a gyülekezet épületében fél 9-től fél 12-ig foglalkoztat 16 cigány alsós tagozatú gyermeket a város különböző iskoláiból. Egyik munkatársunk és néhány szülő is segít a gyerekek szállításában.  A kicsik itt játékos formában tanulnak, házi feladatot írnak, Tuska Anna pedig egyénileg is segíti a gyerekek fejlődését azon a területen, ahol a legnagyobb szükségük van rá. A HEKS-pályázat segítségével fejlesztő játékokat is tudtunk már vásárolni, ami tovább segítheti a tanodásokat.  A tízórait a pályázati pénzből finanszírozzuk. Azt látjuk, hogy a tanodások szeretnek járni a szombati alkalmakra, okkal remélhetjük, hogy az ott folyó munka hatására ezek a gyerekek jobb eredményeket érnek el, a tanulást megszeretik, és így a továbbtanulás is elérhető céllá válik majd számukra.

Tervek a jövőre nézve

A Polgár utcán, vagy annak környékén egy házra lenne szükségünk, melyet cigánymissziós alkalmakra tudnánk használni. Eddig egy család udvarán tartottuk a gyermek bibliaórákat, de a téli időszakban a helyszín sajnos megoldatlan – ennek hiánya nehezíti missziót. Amíg nem sikerül a Polgár utcán, vagy annak környékén megfelelő helyet találni, a város cigány közösségi házába fogunk járni az önkormányzat beleegyezésével – ez azonban elég messze van sok kisgyereknek.

A közeljövő céljai közé tartozik még a karácsonyi cipősdoboz adománygyűjtés meghirdetése a gyülekezet gimnáziumában, melyet karácsony előtt szeretnénk kiosztani a gyerekeknek. A gyülekezettel közös karácsonyi istentiszteletet és szeretetvendégséget tervezünk.  Rendszeresen tájékoztatjuk a gyülekezetet a megvalósult és előttünk álló szolgálatokról a gyülekezet Facebook-oldalán és az istentisztelet utáni hirdetésekben. További feladatunk még több gyülekezeti tag bevonása a cigánymisszióba. Ezért folyamatosan imádkozunk, mert a gyülekezeti tagok szívét is elsősorban Isten tudja formálni és Ő tud elhívni embereket erre a fontos szolgálatra.

Azt gondolom, komoly előrelépés történt a cigánymisszióban Kiskunhalason, és reménységünk van arra, hogy tovább tudunk haladni a megkezdett úton.