Megható, amikor egy szülő könnyes szemmel köszöni meg, hogy foglalkozok a gyerekével – Interjú Lakatos Krisztiánnal, az Év Református Pedagógiai munkatársával

Az Országos Református Cigánymisszió nyári szavazásán szakmai zsűri ítélte oda a díjat a bodaszőlői Lakatos Krisztiánnak, aki a helyi általános iskolában négy évig segítette a tanítók munkáját. Az új tanév közeledtével a Cigánymisszió Együtt-egymásért programjának résztvevője, és szolgálatunk veterán önkéntese munkája részleteiről, kihívásairól és szépségeiről mesélt alábbi interjúnkban.

Hogyan fogadtad, hogy te lettél az Év Roma Református Pedagógiai munkatársa?

Egy reggel került ki bejegyzés erről az Országos Református Cigánymisszió Facebook-oldalára, amikor én még aludtam. Tesómék szóltak nekem, hogy kaptam valami díjat, én pedig csak néztem magam elé, hogy mit is kaphatnék? Amikor láttam, hogy miről van szó, sorban kaptam a gratulációkat, én pedig nagyon örültem neki, hogy így ismerték el a munkámat.


Fotó: Szabó Zsolt

Elmesélnéd, melyek egy pedagógiai asszisztens feladatai?

Alapvetően a tanári munkát segíti: a szünetekben vigyáz a gyerekekre, elviszi őket ebédelni, ha nincs tanár, akkor beül helyettesíteni, próbál a feladatok megoldásához tanácsokat adni. Továbbá különös figyelmet fordít a tanulmányaikban lemaradó, vagy nehezen kezelhető fiatalokra.

Hogyan kezdtél el a bodaszőlői Zeleméry László Általános Iskolában dolgozni?

Sokáig nem találtam munkát, a regionális munkaügyi központon keresztül azonban közfoglalkoztatottként tudtam elhelyezkedni az intézményben pedagógiai asszisztensként.


Fotó: Vargosz

Milyen elképzelésekkel, érzésekkel vágtál bele a feladatba?

Nagyon örültem neki, hogy a környezetemben élő, többségében cigány gyerekek között lehetek, és segíthetek nekik. Eleinte féltem, hogy mit fognak szólni hozzám a tanárok, és hogyan tudunk majd együtt működni, de ahogy teltek a hetek, észrevettem, hogy egyre több feladatot bíztak rám. Nem azt éreztem, hogy közmunkásként vagyok ott, hanem mint az iskola teljes jogú munkatársa.

Milyen tapasztalatokat szereztél az iskolai munkád alatt?

Előfordult, hogy Debrecenbe kellett beutaznom valakivel egy sérülés miatt, de kellemesebb emlékek közé tartozik, amikor együtt kirándultunk, vagy futni vittem a gyerekeket. Nem egy esetben több osztályt is rám bíztak egyszerre, amely hatalmas felelősség volt. Ekkor értettem meg igazán, hogy a tanári kar mennyire bízott bennem.


Fotó: Vargosz

A gyerekek hogyan fogadtak, hogyan viszonyultak hozzád?

Alapvetően gyerekcentrikus embernek tartom magam, és azt vettem észre, hogy nagyon hamar megszerettek. Én voltam az az ember, akiben megbízhattak, akihez bármilyen gonddal, problémával odafordulhattak. Ezt bizonyította az is, hogy amikor eljöttem az iskolából, minden osztály ajándékkal kedveskedett nekem. Néha még ma is visszatérek: ilyenkor a folyosón tizenkét gyerek jobbról, tizenkettő pedig balról szalad oda hozzám, és azt kérdezik, hogy mikor megyek már vissza – azt hiszik, szabadságon vagyok.

Ha egyetlen legszebb emléket kellene kiemelned a munkádból, mi lenne az?

Lehet, meglepő lesz, de az online tanítás időszakát mondanám. Ugyanis ez idő alatt tudtam leginkább segíteni a hátrányos helyzetű gyerekeknek, a tanárokkal együttműködésben – nagy hála van a szívemben azért, hogy senki sem bukott meg. De eszembe jutnak azok a pillanatok, amikor egy szinte csak fiúkból álló, eleven osztályt sikerült összeszedni, vagy amikor valamilyen versenyre készítettünk fel valakit.


Fotó: Vargosz

Szülőkkel tudtál kapcsolatot tartani?

Persze, sőt! Egyszer előfordult, hogy suli után a boltból sétáltam hazafelé, amikor bevágott elém egy autó. Nagyon megijedtem, hogy ki az, és mit akar. Egy néni szállt ki belőle, az akkori második osztályban tanuló egyetlen magyar kislány anyukája. Odajött, megölelt, és könnyes szemekkel mondta, hogy köszöni, hogy ennyit foglalkozok a gyerekével. Meghatódtam. De előfordult, hogy egy kislány azt mondta az apukájának, hogy „te miért nem tudsz úgy játszani velem, mint Krisztián bácsi”?

A cigánymissziós szolgálatban szerzett tapasztalataid hogyan segítették a munkádat?

Jelenleg az Együtt-egymásért gyülekezeti közösségfejlesztő munkatársképzés tagja vagyok, de korábban részt vettem már élménypedagógiai, illetve ifivezetői képzéseken is. Csillagponton, bibliatáborokban kiscsoportokat vezettem, így mondhatom, hogy van valamennyi tapasztalatom a gyermekek között végzett munkáról. Ezek azonban nem valósulhattak volna meg a Cigánymisszió segítsége nélkül.


Fotó: Dezső Attila

Mi az, amiben legtöbbet fejlődtél a pedagógiai asszisztensi munka során?

Több téren is megerősödtem. Az iskola összetétele nagy részben halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekből áll, és többen is nagyon durva dolgokon mentek keresztül az életük során. Megtanultam, hogyan dolgozzam fel a tőlük hallottakat, hogy ne sírjam el magam, amikor ők is könnyeznek, és hogy ilyen esetben hogyan tudok biztonságos környezetet teremteni számukra.

A vírushelyzet kitörése előtt intettél búcsút az iskolának – most milyen kilátásaid vannak a jövőre?

Továbbra is munkát keresek, rengeteg helyre beadtam az önéletrajzomat. A közeljövőben szeretném megszerezni a jogosítványt, mely nagyban megkönnyítené a dolgomat ezen a téren.

Szöveg: Dezső Attila