Mindent meg kell tennem a misszióért - A Parókia Portál interjúja Dani Eszterrel

Munkásságának köszönhetően indult el és teljesedett ki szervezeti formában a magyarországi református cigánymisszió. Kilenc évig tartó kárpátaljai szolgálata az ottani lelki ébredés egyik motorjává vált. Nem riadt vissza sem a nyomortelepektől, sem a nagyváros személytelenségétől.

Amikor a beszélgetés kereteit egyeztettük Dani Eszterrel, azt javasolta, sétáljunk, közben részletesen is elmeséli életútját. Végül a solymári gyülekezeti teremben ültünk le, de az út, amelyet közösen bejártunk, több ezer kilométer hosszú volt. Sok-sok állomással, váratlan fordulatokkal, nem ember által tett csodákkal teli út ez, amelyen járva végig megőrizte fiatalos lelkesedését, derűjét, hitét.

A hitben járó, elkötelezett lány

Mint mondta, nagyon hálás azért a családi örökségért, amelyet kapott. Édesapja, Dani László hűséggel és kitartással szolgált lelkészként Nádudvaron, a kommunizmus iránt elkötelezett településen, ahol nem nézték jó szemmel, ha a gyerekek a parókián a lelkészgyerekekkel játszottak. Dani Eszter ennek ellenére sikeres, boldog gyermekkort tudhat magáénak, versenyszerűen sakkozott, hangszereken játszott, táncolt. Azt azonban folyamatosan érezte, hitük alapjukban határozza meg őket, és ezáltal családja másmilyen, mint amit a rendszer hivatalosan elvárt volna.

Az elesettek, kirekesztettek, üldözöttek és fiatalok iránti szenvedélyes elkötelezettsége a debreceni gimnazista és teológus évei alatt formálódott ki benne. Az 1980-as években az ország egyetlen református gimnáziumába járni maga volt a lázadás, az iskolában olyan tabutémákról is lehetett beszélni, mint például a határon túli magyarság elnyomott helyzete. A Berkesi Sándor vezette Kollégiumi Kántus ekkor élte fénykorát, a kórus Dani Eszter második családjává vált.

„A Kántuson keresztül értettük és éltük meg a magyar egységet, a kiszállásokon átéltek felerősítették az összetartozás élményét, egyben felhívták a figyelmünket arra, hogy vannak, akiket a magyarságukért üldöznek. A ’80-as évekbeli Románia és Szovjet-Ukrajna jóval rosszabb gazdasági helyzetben volt, mint Magyarország, ha 1 kiló cukrot és 1 liter olajat vittünk nekik, ajándékként fogadták. Miközben szegényen, üldözöttként éltek, értékes embereknek ismerhettük meg őket. Különösen mély beszélgetéseink által komoly lelki kapcsolódás alakult ki köztünk, ez rendkívül szélesítette a látóteremet.”

Szemléletének máig ható formálója a magyar ifjúsági missziót szívügyének tartó Dietrich Reitzner, aki a Keresztény Ifjúsági Egyesület (KIE) szolgálata által tért meg. Az osztrák misszionárius a második világháború alatt vesztette el édesapját, tudta, mit jelent háborús veszteségek között, apa nélkül felnőni, később a KIE egyik vezetőjeként a magyarországi ifjúsági misszió indítását segítette, támogatta.

*

Dani Eszter 1968-ban született Debrecenben, egy ötgyermekes lelkészcsalád második gyermekeként. A Debreceni Református Gimnáziumban érettségizett, 1988-ban kezdte meg teológiai tanulmányait. Társaival együtt 1989-ben indították el a Keresztény Ifjúsági Egylet Mécses nevű csoportját, amely a fiatalok közötti misszió egyik fontos eszköze lett. 1993-ban kezdte meg szolgálatát Kárpátalján, ahol a kibontakozó és folyamatosan növekvő cigánymissziót segítette. 2002-ben Budapest-Gazdagrétre került, ahol éveken keresztül szervezte a református gyülekezetet, ezt a szolgálatát később, Rákoskeresztúron is folytatta. 2012 óta a Református Zsinat Missziói Iroda vezetője, munkásságának köszönhetően indult el és teljesedett ki szervezeti formában a református cigánymisszió Magyarországon. 2015-2020 között a Budapest-Hold utcai református gyülekezetben szolgált, innen vezetett az útja Solymárra, ahol jelenleg gyülekezetvezető lelkész.

2021 márciusában a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vehette át.
 
*

„Mivel jól beszéltem németül, Győri József tanár úr kiküldött az egyik nemzetközi KIE képzésre. Nagy volt bennem az ellenállás, de a képzés és Diterich Reitzner végül az egész gondolkodásomra lett hatással, ekkor nyílt fel a szemem a misszióra. Komoly, hitben járó fiatal voltam, de azt a látást, hogy a hit nemcsak rólam szól, hanem meg kell osztanunk azokkal a kortársainkkal, akik nem ismerik Krisztust, és ennek meg kell találnom a kreatív módjait, a KIE képzésen kaptam meg. A visszaúton, a vonatablakból kinézve azt mondtam Istennek, megértettem, Uram, mire hívsz, felajánlom magamat a misszióra, de vezess, mert fogalmam sincs, hogyan kezdjem.”

A missziói tűz a KIE debreceni csoportjában, a Mécsesben lobogott tovább, amely missziós imaközösségből nőtt ki, és amelynek később Dani Eszter lett az elnöke. Az esti iskolákba járó, szakmunkásképzős vagy az iskolarendszerből kihulló fiatalokat szólították meg, a nekik szervezett heti programokon 60-70 fiatal is részt vett. Rendszeresen szerveztek országos ifjúsági vezetőképzőket, amelyre erdélyi és kárpátaljai résztvevők is szép számmal érkeztek.

„Nagyon szorosan összetartó, egymást támogató, fiatal munkatársi csapattal dolgoztunk, óriási felelősséget hordozva. A KIE által értettük meg, hogy a misszió nem elsősorban a lelkész feladata, hanem a gyülekezeté. Teológusként fogalmaztam meg, hogy gyülekezetépítést szeretnék tanulni, és hogy a missziói megújulást a gyülekezetekben is munkálnunk kell. A lelkészeknek is szükségük van a missziói szemléletre, hogy a gyülekezetek egészükben újulhassanak meg, nem elég csak egy adott réteget megszólítani. Az egyetemes papság elve alapján hiszem és tudom, hogy mindannyian kapunk ajándékokat, és ha ezek alapján szolgálunk, akkor Isten missziója kibontakozhat közöttünk.”

A mélyszegénység és a csodák földjén

Sok-sok ajándékot fedezett fel a kárpátaljai magyarokban és cigányokban, akik a hihetetlen szegénységben óriási éhséget mutattak az evangéliumra. Dani Eszter a ’90-es évek elején Munkácsra került, a város nyugatiasnak számított az erősen keleties területen, de a nyomor és a szervezett bűnözés ott is jelen volt. Ahogy a Szentírás írja, ahol elhatalmasodik a sötétség, ott az isteni kegyelem sem marad tétlen.

„Abban a helyzetben kell hűségesnek lennünk, ahol éppen vagyunk, ha Isten ajtókat nyit, be kell mennünk. A cigányok közötti szolgálat is ajtó volt előttünk. Munkácson hatalmas cigánytábor élt a város közepén, ott találkoztam azzal a nyomorral, amit előtte csak dokumentumfilmekben láttam. A Szovjetunió szétesése óriási szegénységet eredményezett, sokszor nem volt kenyér vagy gyógyszer, benzin, alapvető szolgáltatások hiányoztak.”

„A maffiózók éjjelenként az ablakom alatt találkoztak, lövöldözésnek is voltam tanúja. Akkor kerültem oda, amikor a régebben betiltott tevékenységek szabaddá váltak, a templomajtók megnyíltak, ébredés indult Kárpátalján. Tömegek hallgatták az igét a templomokban, sokan megtértek közülük. Nem voltunk csodaprédikátorok, hanem Isten szeretetének az üzenetét hirdettük. Ragyogó tekintetek néztek vissza ránk a sivár, sötét környezetben, és ez a fény másokra is ráragyogott.”

A laikus cigány vezetőkkel, akik sokszor írni-olvasni sem tudtak, dolgozták ki Tomes Attila missziós munkatárssal együtt a cigány csendesnapok rendszerét, gyerektáborokat, munkatársképzést szerveztek. A cigánymissziós csendesnapokra buszokkal érkeztek a résztvevők, közben cigánytemplomok épültek, gyülekezetek jöttek létre. Az ideális mégis az lenne Dani Eszter szerint, ha a többségi társadalom befogadná a cigány közösségeket, és egy gyülekezetként tudnánk Istent dicsérni, hiszen az ő országában leomlanak a válaszfalak.

„Ha az Isten után vágyakozó cigány emberek elutasítást tapasztalnak, akkor a hit útján is megrekednek. Nagyon sok mély, testvéri találkozásom volt, közös szolgálatokkal, de a mai napig azt vallom, nem kifejezetten a cigánymisszióra kaptam elhívást. Ha az egyház nem végzi a peremen élőkért végzett szolgálatot, akkor nem hűséges a Krisztus követésében, ezért Isten misszióját komolyan véve igyekszem egyházunkat segíteni, hogy a cigánymisszió is része legyen szolgálatának. Az, hogy a cigánytelepen külön gyülekezetet és templomot kell létrehozni, mert nem fogadjuk szeretettel a cigány testvéreket, szükségállapot, és a mi emberi gyarlóságunkról árulkodik.”

Nehéz szívvel jött el Kárpátaljáról, ahol családi típusú, keresztyén gyermekotthont is létrehoztak bátyjával, Dani Péterrel és Teplicki Zsuzsa pedagógussal. A gyermekotthonban huszonhét gyermeket neveltek fel. A missziói talentumait elsősorban Kárpátalján szerette volna kamatoztatni, ahova családi szálak is fűzik, hiszen a gulágot megjárt Gulácsy Lajos püspök Eszter nagymamájának testvére volt. Nem saját döntéseként, de eljött az idő, amikor a kiküldetése véget ért, és így indult a távoli Budapestre, hogy az egyik új lakótelepi gyülekezet közösségének megszervezését segítse.

Az interjú teljes terjedelmében a Parókia Portálon érhető el, ide kattintva.