Pályázati felhívás - Út a szakmához

Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság nyílt pályázatot hirdet a 2020/2021. tanév Útravaló Ösztöndíjprogram Út a szakmához alprogramban való részvételre jelen Pályázati felhívás keretében.

A Támogató a pályázati eljárás lefolytatásával a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot bízta meg.

Pályázat benyújtása az Útravaló Ösztöndíj Kezelési és Információs Rendszer (a továbbiakban: „UKIR”) Támogatási kérelem kitöltő felületen történhet a pályázati felhívásban rögzítetteknek megfelelően. 
 
Az Út a szakmához alprogram a hátrányos helyzetű – köztük roma/cigány – tanulók szakmához jutását segíti elő ösztöndíjjal és mentori támogatással. Tekintettel arra, hogy a 2 munkaerő-piacon a legfeljebb általános iskolát végzettek helyzete, elhelyezkedési esélye a legrosszabb, alapvető fontosságú, hogy a szakiskolai tanulók a köznevelés rendszerében maradjanak és sikeresen befejezzék tanulmányaikat.
 
A Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia II. 7.3.3 pontja alapján mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű, köztük roma fiatalok eljussanak a közép- és felsőfokú oktatásba. Növelni kell a hátrányos helyzetű, köztük roma/cigány gyermekek arányát az érettségit adó képzésekben és a felsőoktatásban, valamint a piacképes szakmát adó, a gazdasági integrációt lehetővé tevő szakképzésben.
 
A Pályázati felhívás célja, a részt vevő szakiskolai, készségfejlesztő iskolai tanulók sikeres tanulmányainak elősegítése, tanulási nehézségeinek leküzdése. Az ösztöndíjprogram céljának megvalósulását a tanulók szakiskoláin, illetve készségfejlesztő iskoláin keresztül a mentorok segítik. 
 
A Támogatás mértéke:
  • A pályázó mentor 11.000 Ft/tanuló/hó Támogatásban;
  • A pályázó tanuló 2019/2020. tanév végi tanulmányi átlaga alapján 9.000-18.000 Ft Támogatásban részesülhet a támogatási időszak alatt. 
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. szeptember 03. – 2020. október 05.
 
A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a utravalo@tef.gov.hu email címen keresztül.
 
Letöltések:

Pályázati felhívás (PDF dokumentum)

1 számú melléklet – tanulői űrlap (Word dokumentum)

2 számú melléklet – mentori űrlap (Word dokumentum)

3 számú melléklet – tanulói nyilatkozat (Word dokumentum)

4 számú melléklet – szülői nyilatkozat (Word dokumentum)

5 számú melléklet – nyilatkozat roma származásról (Word dokumentum)

6 számú melléklet – nyilatkozat szociális jogosultság (Word dokumentum)

7 számú melléklet – továbbfutási szándék (Word dokumentum)

8 számú melléklet – számlatulajdonos nyilatkozata (Word dokumentum)

9 számú melléklet – mentori nyilatkozat (Word dokumentum)